Bármerre indultam is az életben, minden út hozzád vezetett..

Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot. Találd meg azt, akitől a szíved mosolyogni fog!

Azt akarod, hogy bedobjam a törölközőt, és csak úgy engedjelek el? Nem. Nem teszem ezt. Mégpedig tudod miért? Azért, mert idáig is ezt tettem, annak ellenére, hogy azt hittem, hogy szeretem azt az adott embert. Most, hogy vagy nekem, tudom mit jelent igazán szeretni, és ugye te sem gondolod ezek után, hogy csak úgy hagylak kicsúszni a kezeim közül? Nem. Soha. 

Harcolok érted. A végsőkig!!

Az ölelésed számomra fontosabb, mint gondolnád. Nagyon sokat jelent az, 

mikor magadhoz húzol és csak ölelsz, ölelsz végtelennek tűnő másodperceken át. 

Ilyenkor mindig mosolyog a szívem. Ha valami akkor éppen fájt, az elmúlik. Ami 

sebet hagyott maga után az nyomtalanul begyógyul és nem marad más... csak a 

boldog pillanat, Te és Én, egymás karjába fonódva.

De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítasz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. 

És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod… nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem… s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked.