Miért van az, hogy egy bizonyos idő után kétségbe esve kapaszkodunk a kapcsolatunkba? Miért tűrjük el, hogy a lelkünkbe taposnak? Pedig tudjuk, hogy ez rossz nekünk és megöl minket,de mégis kell és akarjuk és küzdünk érte.Mert igaz hogy bánt amit mond, de nem tudok úgy rá gondolni, hogy rosszat tett velem. Egyből beugranak a szép emlékek és már azt se tudod hogy mivel bántott meg. De mégis tudat alatt tudod hogy ez így nem jó...össze vagy törve...belül üvöltesz míg kívülről csak egy mosoly látszik. Miért is kell ez nekünk? És miért van mindig ott az a miért? Egyszerű a válasz.. a Szerelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése